Btk. 196. §
(1) Aki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a szexuális kényszerítést
a) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére,
b) a hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve
követi el.
(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a szexuális kényszerítést tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el.
1. Jogi tárgy
A szexuális kényszerítés (és a Btk. 197. § szerinti szexuális erőszak) jogi tárgya az egyén szexuális önrendelkezése, amely az emberi méltósághoz való alkotmányos alapjogból vezethető le. A szexuális önrendelkezés tartalmilag három összetevőre bontható: 1. a nemi identitás és a nemi orientáció kialakításának szabadsága; 2. az ennek megfelelő nemi élet gyakorlásának, valamint az attól való tartózkodásnak a szabadsága; 3. a szexuális kapcsolatok szituációs elemei (partnerválasztás, nemi kontaktus helye, ideje, módja) megválasztásának szabadsága. Bármelyik elem sérelme a jogi tárgy sérelmét jelenti, az egyes szituációs elemek sérelmének különös jelentősége lehet az élettársi, házastársi és más párkapcsolatokon belül vagy akár prostituált sérelmére történő elkövetésnél. A törvény a párkapcsolatok különböző formáin belül is maximális védelemben részesíti a szexuális önrendelkezést. A Btk. a szexuális önrendelkezés negatív oldalát védi, azaz hogy az egyénnek mindvégig adott legyen a lehetőség arra, hogy szexuális kapcsolatairól külső, mástól eredő kényszertől mentesen tudjon dönteni.
2. Tényállási elemek
A bűncselekmény passzív alanya bárki lehet, nemtől, testi állapottól és fejlettségtől (pl. hüvelyi közösülésre képességtől), erkölcsiségtől függetlenül. A passzív alany tehát a tettessel akár azonos, akár tőle különböző nemű lehet. Ugyanakkor az életkornak és a szexuális cselekményekkel kapcsolatos akaratnyilvánítási képességnek jelentősége van a passzív alanyiság szempontjából. Nem lehet e bűncselekmény passzív alanya tizenkettedik évét be nem töltött személy [az ő sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés szexuális erőszakként minősül; Btk. 197. § (2) bek.] és az akaratnyilvánításra képtelen személy [aki esetében a kényszerítés mint elkövetési magatartás fogalmilag kizárt, s a tettes szexuális cselekménye szexuális erőszakként minősül; Btk. 197. § (1) bek. b) pont].
Az elkövetési magatartás két elemből tevődik össze, a kényszerítésből és a szexuális cselekményből, előbbi eszközcselekmény, utóbbi célcselekmény. Ha a kényszerítés kifejtésére nem a szexuális cselekmény céljából kerül sor, akkor a szexuális kényszerítés nem állapítható meg (vö. BH1997. 108.). A kényszerítés lényege, hogy a passzív alanynak nem áll szándékában a szexuális cselekmény, abba nem egyezik bele, de az elkövető a saját akaratát érvényesíti (a kényszerítés tartalma). Ha a passzív alany a szexuális cselekménybe beleegyezik, az már a tényállásszerűséget kizárja (s nem csak a jogellenességet). A kényszerítés – tartalma szerint – tehát a szexuális cselekménnyel ellentétes sértetti akarat hajlítása. Emellett a kényszerítés mindig valamilyen elkövetési módot is feltételez (a kényszerítés formája), olyan konkrét magatartást, amely alkalmas a sértetti akarat hajlítására. Ehhez képest feltűnő, hogy maga a törvényi tényállás nem tartalmaz elkövetési módot (szemben e bűncselekmény generális típusának tekinthető kényszerítéssel; vö. Btk. 195. §). Ezért téves az a megállapítás, amely szerint a szexuális kényszerítés „a törvényben meghatározott elkövetési módon, erőszakkal vagy fenyegetéssel” követhető el (így Belovics – Molnár – Sinku 2012, 173. o.). A szexuális erőszak (Btk. 197. §) tényállásával való összevetésből a contrario kizárólag az a következtetés vonható le, hogy a szexuális kényszerítés implicit elkövetési módja a fenyegetés, amely
– nem irányulhat élet vagy testi épség ellen;
– vagy élet, testi épség elleni irányultság esetén nem lehet közvetlen, azaz nem kell az élet vagy testi épség sérelmének azonnali bekövetkezésétől tartani.
A bűncselekményt erőszakkal nem lehet elkövetni.
Tekintettel azonban arra, hogy a fenyegetés nem a tényállásban meghatározott, hanem csak implicit elkövetési mód, álláspontunk szerint a fenyegetés törvényi fogalma a szexuális kényszerítés tényállásához nem alkalmazható [Btk. 459. § (1) bekezdés 7. pont], különös tekintettel a legáldefiníció megszorító jellegű elemeire. Így e tényállás vonatkozásában a fenyegetés hátrány kilátásba helyezését jelenti, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben félelmet keltsen. A fenyegetés törvényi fogalmához képest a hátrány súlyosságának és a félelem komolyságának (komoly súlyának) elhagyása a hátrány félelem keltésére alkalmasságával kapcsolatban bővíti a mérlegeléssel a tényállásszerűség körébe vonható magatartások körét. A kényszerítés tényállásához hasonlóan ugyan a kilátásba helyezett hátránynak és a kikényszerített szexuális cselekménnyel bekövetkező sérelemnek (a szexuális önrendelkezés sérelmének) az összevetése a szexuális kényszerítés esetén is indokolt, de ez a mérlegelés a kényszerítés bűncselekményéhez képest más, a tényállás körét tágabban megvonó értelmezési eredményhez vezethet. A korábbi gyakorlat szerint nem alapozta meg kényszerítés megállapítását, amikor a tettes elvette a sértett pénztárcáját, benne csekélyebb összeggel, és annak vissza nem adásával kényszerítette közösülésre a sértettet (BH1981. 219.). De lege lata ilyen helyzetekben a szexuális kényszerítés tényállásszerű lehet, méregelve az eset összes körülményét, figyelembe véve az elvett pénzösszeg nagyságát és a passzív alany konkrét egzisztenciális helyzetét. A fenyegetés mind kifejezett, mind konkludens módon megvalósulhat. A fenyegetés e tágabb értelmezése van összhangban a vonatkozó nemzetközi jogi instrumentummal [Európa Tanács 2011. évi egyezménye a nők elleni erőszak, illetve a párkapcsolati erőszak minden formája elleni hatékony fellépésről (a továbbiakban: Isztambuli Egyezmény)], amely pusztán a beleegyezés hiányára alapítja a büntetendőséget. Bár a miniszteri indokolás ezzel kapcsolatban hivatkozik az Isztambuli Egyezményre, megjegyzendő, hogy ennek az egyezménynek magyar részről nemhogy a ratifikálására, de még az aláírására sem került sor.
Az elkövetési magatartás célcselekménye a szexuális cselekmény; ehhez lásd a Btk. 459. § (1) bekezdés 27. pontjához írtakat. Tényállásszerű, ha a passzív alany maga végzi a szexuális cselekményt akár a tettesen, akár saját magán (önkielégítésre kényszerítés), akár állaton (vö. EBH2000. 187.), és tényállásszerű az is, ha csak a tettes végez aktív szexuális magatartást a passzív alanyon (tűrésre kényszerítés).
A bűncselekmény szándékos elkövetést, egyenes szándékot feltételez: a tettes tisztában van a sértett ellentétes akaratával, s ennek hajítására alkalmaz fenyegetést.
(Kommentár a Büntető Törvénykönyvhöz)