H. Gábor 2017-ben öt év fegyházat kapott emberölés kísérlete miatt, mert alvó felesége fejét kalapáccsal próbálta bezúzni, miközben gyermekük ott aludt édesanyja mellett. Noha az elítélt fegyelmi fenyítés hatálya alatt állt, és különösebb jelét nem adta, hogy vissza kívánna illeszkedni a társadalomba, a Szombathelyi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírója – az ügyészség és a büntetés-végrehajtási intézet aggályai ellenére – a férfit 2019. szeptemberében feltételes szabadságra bocsátotta.
A döntésben szerepet játszott az is, hogy az alapügyben lefolytatott igazságügyi elmeszakértői vizsgálat újabb bűncselekményelkövetését nem valószínűsítette.
Az ügyészség kezdeményezésére a Szombathelyi Járásbíróság polgári eljárásban 2019. júniusában megszüntette a feleségétől már elvált H. Gábor szülői felügyeleti jogát, azonban a gyermekeivel való kapcsolattartás jogát biztosította számára.
A bíróság a férfi személyiségének és várható viselkedésének megítélésében a kirendelt igazságügyi pszichológus szakértő alábbi véleményét vette figyelembe.
„Az alperes érzelmileg kötődik a gyermekeihez, a gyermekek életében születésüktől aktívan részt vett. Kötődése őszinteségét illetően kétségek nem mutatkoztak. Az apa személyiségében jelenleg olyan kóros vonások, amelyek a szülői szerepben való helytállásra őt alkalmatlanná tennék, nem mutatkoznak. Jövőképe pozitív, optimista. Szülői felelősségét hangsúlyozza. Alperes feltehetően szabadulása után mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy gyermekeit kárpótolja és szeretettel foglalkozik velük.”
A pszichológus szakértő által felfestett idilli víziót a való élet zúzta szét brutális módon, amikor 2019. december 15-én – néhány hónappal a szakvélemény elkészülte után – H. Gábor megfojtotta 13 éves lányát és tíz éves fiát. A bestiális cselekedetet végig kellett néznie az áldozatok hat éves kishúgának is.
A felelősség súlya
Lehetséges-e, hogy H. Gábor „pozitív, optimista” jövőképe néhány hónap során az ellenkezőjébe fordult, és a szülői szerepben való helytállásra oly mértékben vált alkalmatlanná, hogy gyermekeit meg is ölte?
Amennyiben ez reális alternatíva volt, akkor a pszichológus szakértőnek a fenyegető lehetőségre fel kellett volna hívnia a bíróság figyelmét, hiszen a bíróság nem kis részben a H. Gábort meglehetősen rózsás színben feltüntető szakértői véleménynek köszönhetően hozta meg súlyos döntését, amelynek következtében a gyilkos apa a gyermekek közelébe juthatott.
Utólagos bölcsességgel kijelenthetjük, hogy a győri családirtóról készült igazságügyi elmeszakértői és pszichológusi szakvélemény súlyosan tévedett, és valószínűsíthetően hozzájárult a tragédia bekövetkeztéhez.
A szakértői tévedésnek több oka lehet. Okozhatja ezt a pszichológia tudományának fejletlensége, az alkalmazott módszer „vakfoltja”, esetleg az eljáró szakértő szakmai hiányossága is.
Megelőzhető-e a súlyos szakértői hiba?
Hogyan találhatja meg a szakértőt bevonni kívánó peres fél az ügyében fontos szakmai részterületen valódi, elmélyült tudással és tapasztalattal rendelkező szakembert?
Hazánkban ehhez sajnos vajmi kevés hivatalos segítséget kap a laikus állampolgár, vagy akár a „bejáratott” szakértővel nem rendelkező bíró.
Magyarországon az Igazságügyi Szakértői Névjegyzékből választhatja ki a peres fél az indítványozni kívánt szakértőt. Noha a jegyzékbe kerüléshez a törvény legalább ötéves szakirányú gyakorlatot ír elő, a jegyzék maga nem tartalmaz utalást – például publikációs lista belinkelésével – arra, hogy mihez is ért igazán az adott szakember.
Nem tudhatjuk meg sajnos, hogy egy pszichológus a jegyzékben szakterületeként megjelölt „klinikai és mentálhigiéniai felnőtt- és gyermek szakpszichológia” vad határvidékének konkrétan mely zegét-zugát térképezte fel olyan alaposan, hogy megbízható útikalauzként számíthasson rá a kirendelő bíró.
Nyilvánvaló például, hogy egy sorozatgyilkos vizsgálatára alkalmasabb lenne az a pszichológus szakértő, aki évtizedeken át foglalkozott effajta bűnözők vizsgálatával, mint azon kollégája, aki egyéb jellegű erőszakos bűnelkövetőket tanulmányozott. Aki a szakértő kiválasztásának ilyen lényegi kérdésében várna segítséget, azt az Igazságügyi Szakértői Névjegyzék ridegen elutasítja.
Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy nem is létezik olyan rendszer, mely átlátható módon segítené a szakértő kiválasztását.
A hozzáértés próbája
Az USA-ban jól működik az a módszer, amelynek célja, hogy az állami bürokrácia által menedzselt névjegyzék orosz rulettjén nyert szakértő helyett a jogvitában álló felek maguk tesztelhessék egy szakember hozzáértését.
Az amerikai rendszerben nem létezik állami pecséttel szentesített szakértői névjegyzék: a szakértői kompetenciát a tárgyalás kohójában maguk a szembenálló felek tesztelik. Először a szakértőt hozó fél – az ügyész vagy a vádlott – kérdezi ki az illetőt – képzettségéről, szakmai tapasztalatáról, publikációról -, azzal a céllal, hogy a bíróságot vagy esküdtszéket meggyőzze jelöltje hozzáértéséről. Ezt követően az ellenérdekelt oldal lendül támadásba: arra törekszik, hogy keresztkérdéseivel bizonyítsa a jelölt alkalmatlanságát az adott szakkérdésben való vélemény-nyilvánításra. A szakértőt végül maga a bíróság „szentesíti” – de csak az adott tárgyalásra.
Az USA-ban az igazságügyi szakértői glória aztán az adott tárgyalás befejeztével el is enyészik; a következő ügyben, a következő bíró előtt ismét bizonyítani kell az ügy egyedi tárgyára vonatkozó szakértelmet. Ez a rendszer biztosítja, hogy még az igazságügyi pszichológusok is kizárólag olyan szakkérdésben mondhassanak véleményt, ahol csakugyan érdemi tudással rendelkeznek.
