Igazságos volt-e a Viszkis Rabló büntetése? 50 éves Ambrus Attila.

Sokan tartották “túlsúlyosnak” a büntetést, amikor 2002-ben a Fővárosi Bíróság 15 év fegyházbüntetésre ítélte a híres-hírhedt Viszkis Rablót, Ambrus Attilát.

Az enyhítésért fellebbező védelem joggal bízhatott (volna) abban, hogy hogy a bíróság “jutalmazza” azt, hogy Ambrus Attila részletes feltáró jellegű vallomással segítette a hatóságok munkáját – enélkül számos bűncselekménye felderítetlen maradt volna.  Szintén biztató jelként lehetett értelmezni, hogy az LB a több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérletének vádja alól másodfokon is felmentette Ambrus Attilát, aki az egyik rabláskor, menekülés közben hátrafelé, a levegőbe adott le lövéseket. (Ezzel együtt az LB úgy vélte, hogy e tett megvalósítja a foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűncselekményét.)

Mindezek után talán még az elsőfokú ítéletnél is nagyobb meglepetést okozott, amikor – az ügyész és a védő fellebbezését követően –  a Legfelsőbb Bíróság két évvel súlyosbította az elsőfokú ítéletet, ezzel majdhogynem “kimaxolva” a büntetést az adható legtöbb 20 évre.

viszkis rabló Ambrus Attila Facebook
Ambrus Attila, aki valamikor Viszkis Rabló volt Facebook

A Legfelsőbb Bíróság ítéletében összesen 46 rendbeli, különböző értékre, részben fegyveresen, részben bűnszövetségben, társtettesként elkövetett rablás miatt mondták ki bűnösnek a Viszkis Rablót. Helyben hagyta továbbá az LB a fogolyszökésre és rongálásra vonatkozó elsőfokú elmarasztaló rendelkezését.

Eltúlzott volt-e a Viszkis Rabló büntetése? Meglehetős biztonsággal kijelenthetjük, hogy: igen.

A  büntetés törvényben deklarált célja a mai  magyar jogrendben nem az, hogy az elkövetőnek a tettével arányos (testi vagy lelki) “szenvedést” okozzon, hanem, hogy megelőzze, hogy az elkövető a későbbiekben újabb bűncselekményt kövessen el, valamint, hogy másokat is visszatartson a hasonló bűncselekmények elkövetésétől. Amikor tehát   2012 utolsó napján – 12 év fegyházzal a háta mögött – feltételes szabadságra került Ambrus Attila., az egyben a büntető jogrendszer egyfajta önkorrekciója is volt. A szabadlábra helyezésről döntő bíró úgy ítélte meg,  hogy a Viszkis Rabló esetében a büntetés célja 12 év szabadságvesztéssel is minden bizonnyal elérhető.  E döntés implicite az eredeti ítélet kritikáját is jelenti; 2002-ben nem sikerült jól belőni a  fegyházbüntetés mértékét.

El kell persze ismerni: nem könnyű átmenni lélekbúvárba, és “megsaccolni”, hány év fegyház is kell  egy bűnöző “megjavításához” (abba bele se menjünk, hogy a fegyház alkalmas eszköz-e egyáltalán)  Vegyük még figyelembe, hogy az ítélkező bírónak jó néhány egyéb – és jogi szakmájába illőbb -szempontot is mérlegelnie kell az ítélet kiszabásakor: a bűncselekmény tárgyi súlyát, a bűnösség fokát, az elkövető társadalmi veszélyességét, valamint egyéb enyhítő és súlyosító körülményeket. Ezen sokváltozós halmazzal kell zsonglőrködnie a bírónak. Mindezt azonban  – a Kúria 56. BK. véleménye szerint – a büntetés “céljának szem előtt tartásával”.  A két szempontrendszer azonban nem simul össze harmonikusan, potenciálisan mindig  ellentét feszül köztük.  Ez a feszültség a abból származik, hogy a büntetéskiszabási szempontok a “régi”, több ezer éven át érvényesülő, az elkövetőt csakugyan megbüntetni akaró büntetőjogi hagyomány reziduumai, a prevenciós cél primátusa pedig egy modernebb felfogás “vívmánya”.  Ez az ellentét extrém formában akkor manifesztálódhat, ha egy ítélkező bíróban az a belső meggyőződés alakul ki, hogy az előtte álló, és közgyűlöletnek örvendő rablógyilkos már “megjavult”, nem fog többet bűnözni, igazából tehát nem is lenne szükség büntetésre… (Jó, itt kicsit túlzok, mert a generálprevenciós célt – mások elriasztása hasonló bűncselekmény elkövetésétől – szintén figyelembe kell venni)

Ambrus Attila esetében inkább az ellenkező hatás érvényesült : a súlyos büntetéshez az is hozzájárulhatott, hogy a Viszkis Rabló túl népszerű volt a publikum körében, ami ideges rángást okozott, így picit félrecsúszott Iustitia szeméről a kendő.  A súlyosbító Legfelsőbb Bíróság még arra is kitért ítéletében,  “hogy  Ambrus Attila nem hasonlítható a gazdagokat fosztogató és szegényeket gyámolító Robin Hoodhoz, a Whiskys ugyanis maga élte fel a rabolt pénzt”.  Seriously? Bizonyítva lett az eljárás során, hogy Robin Hood csakugyan a szegények gyámolítója volt? Robin Hood-ot a korabeli “hivatalos” források gyilkosként és útonállóként írják le. Mítosza a későbbi évszázadok során alakult ki, és úgy tűnik mára olyan önmagától elidegenedett és kanonizált figurává vált, hogy  bírósági ítéletekben kényszerül pontifikálni és pálcát törni önnön későbbi inkarnációja felett…

Dr. Györei Péter