Győri gyermekgyilkos: a végzetes szakvélemény

H. Gábor 2017-ben öt év fegyházat kapott emberölés kísérlete miatt, mert alvó felesége fejét kalapáccsal próbálta bezúzni, miközben gyermekük ott aludt édesanyja mellett. Noha az elítélt fegyelmi fenyítés hatálya alatt állt, és különösebb jelét nem adta, hogy vissza kívánna illeszkedni a társadalomba, a Szombathelyi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírója – az ügyészség és a büntetés-végrehajtási intézet aggályai ellenére – a férfit 2019. szeptemberében feltételes szabadságra bocsátotta.

A döntésben szerepet játszott az is, hogy az alapügyben lefolytatott igazságügyi elmeszakértői vizsgálat újabb bűncselekményelkövetését nem valószínűsítette.

Az ügyészség kezdeményezésére a Szombathelyi Járásbíróság polgári eljárásban 2019. júniusában megszüntette a feleségétől már elvált H. Gábor szülői felügyeleti jogát, azonban a gyermekeivel való kapcsolattartás jogát biztosította számára.

A bíróság a férfi személyiségének és várható viselkedésének megítélésében a kirendelt igazságügyi pszichológus szakértő alábbi véleményét vette figyelembe.

„Az alperes érzelmileg kötődik a gyermekeihez, a gyermekek életében születésüktől aktívan részt vett. Kötődése őszinteségét illetően kétségek nem mutatkoztak. Az apa személyiségében jelenleg olyan kóros vonások, amelyek a szülői szerepben való helytállásra őt alkalmatlanná tennék, nem mutatkoznak. Jövőképe pozitív, optimista. Szülői felelősségét hangsúlyozza. Alperes feltehetően szabadulása után mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy gyermekeit kárpótolja és szeretettel foglalkozik velük.”

A pszichológus szakértő által felfestett idilli víziót a való élet zúzta szét brutális módon, amikor 2019. december 15-én – néhány hónappal a szakvélemény elkészülte után – H. Gábor megfojtotta 13 éves lányát és tíz éves fiát. A bestiális cselekedetet végig kellett néznie az áldozatok hat éves kishúgának is.

“Győri gyermekgyilkos: a végzetes szakvélemény” bővebben

A darnózseli hentes és a tökéletes bűntény

A darnózseli hentes ügye igencsak feladta a leckét a bíróságoknak.

A megismételt elsőfokú eljárás során két bíró is bizonyítottság hiányában mentette fel a darnózseli hentest a szándékos emberölés vádja alól, annak ellenére, hogy megállapították: a vádlott a háza pincéjében levő mészárszékében feldarabolta, és elégette a vele perben és haragban állt felesége holttestét, a tűznek ellenálló szervdarabokat – szív, tüdő, máj – pedig szétszórta a házához közeli réten.

Ennek ellenére azonban azt is kimondták, hogy nincs bizonyíték az emberölésre, mivel nem derült ki, hogy a sértett mikor és hogyan vesztette életét. “A darnózseli hentes és a tökéletes bűntény” bővebben

A kutya, aki törvényt írt

Mai szemmel hihetetlennek tűnik, de az állatkínzást jogalkotóink a rendszerváltás után még 15 hosszú éven át nem tartották bűncselekménynek.

Lehet persze, hogy méltánytalan lett volna a spontán privatizáció nyomasztó gondjai alatt roskadozó, az olajszőkítés jogi kereteinek finomhangolását virtuóz módon végző parlamenti képviselőinktől még azt is elvárni, hogy figyelmük kiterjedjen olyan úri huncutságokra, mint holmi „állati jogok”…

Hisz’ a (négylábú) állatok úgysem szavaznak, nem igaz?

“A kutya, aki törvényt írt” bővebben

A Hableány tragédiája: Felháborító koreai követelések

A dél-koreai kormány nem átallja azt követelni, hogy Magyarország nevezze meg a végzetes dunai hajóbaleset felelőseit. Hát nem tudják, hogy ilyesmi nálunk nem szokás? Hogy ez mennyire idegen a mi hagyományainktól?

Csak a naiv koreai gondolkodásmód foglalkozhat komolyan azzal a lehetőséggel, hogy  a pénzéhségből eredő szabályozatlanság okozta tömeges halál miatt magas beosztású személyt felelősségre vonjanak, vagy esetleg – ez még nevetségesebb elképzelés – valaki önkéntes lemondással vállalja a felelősséget.

“A Hableány tragédiája: Felháborító koreai követelések” bővebben

Házkutatás bírói engedély nélkül? Magyarországon ezt is lehet!

Míg Európa és Ázsia boldogabb országaiban csak a pártatlan bíróság engedélye alapján kutakodhatnak magánlakásokban a hatóságok, addig Magyarországon a jelentős munkateher és a vezetői elvárások súlya alatt görnyedező rendőrségi káderek rendelik el a házkutatásokat.

Miért gond ez? Például azért, mert ha előzetesen független bíróság elé kellett volna tárni a – mint kiderült, nem létező – bizonyítékokat,  valószínűleg nem került volna sor a Nemzeti Nyomozó Iroda hírhedt házkutatására az Ökotárs Alapítvány székhelyén és munkatársai lakásában.

A házkutatás törvénysértő voltát bíróság mondta ki – utólag.  (A későbbiekben aztán csendben megszüntették az egész – fanfárharsogás közepette indított – nyomozást.)

Amikor a cél szentesíti az eszközt
Amikor a cél szentesíti az eszközt

A bírói közreműködés célja persze nem a rendőrségi hozzáértés látszatának megőrzése, hanem az, hogy egyéni szabadságjogaink és magánszféránk  első és egyben legvégső védőbástyáján független és pártatlan bíróság álljon őrt, amely megóv a hatósági visszaélésektől.

“Házkutatás bírói engedély nélkül? Magyarországon ezt is lehet!” bővebben

VV Fanni halála és a Durst-védelem

Belátható időn belül bíróság elé kell állítani a VV Fanni ügy gyanúsítottját, mivel csak nagyon kivételes esetben dönthet úgy az ügyészség, hogy a kihallgatástól számított két éven túl is folytatja a nyomozást B. László ellen. A vádhatóság azonban valószínűleg ki fogja használni a rendelkezésére álló határidő minden másodpercét, abban a reményben, hogy annak lejártáig előkerül Novozánszki Fanni – holtan vagy élve.

Holttest hiányában mindenekelőtt azt kell majd bebizonyítani – kétséget kizáróan –, hogy Fanni már nincs életben. Ez sem lesz egyszerű, de innentől kezdve az ügyészek dolga csak nehezedni fog. Ha a legsúlyosabb bűncselekményt célozzák meg, akkor azt is be kell bizonyítaniuk, hogy B. László szándékosan ölte meg Fannit. Holttest hiányában viszont a védelemnek tág tere nyílik olyan védekezések előadására, amely szinte teljes mértékben mentesíti a gyanúsítottat a büntetőjogi felelősség alól.

“VV Fanni halála és a Durst-védelem” bővebben

Michael Jackson: szexuális ragadozó vagy áldozat?

Michael Jackson 1989-ben „elcsábított” egy hét éves kisfiút, akivel aztán több, mint fél évtizeden át szexuális kapcsolatot tartott fenn. Jackson perverz játékokra tanította, alkoholra szoktatta, sőt „összeházasodott” vele egy titkos ceremónia keretében. Ezt állítja a nagy port felvert „Neverland elhagyása” című dokumentufilmben az egykori kisfiú, a ma 37 éves Wade Robson. A férfi egyébként saját jogon is hírnévre tarthat igényt: elismert hip-hop táncművészként ő koreografálta az N’Sync fiúcsapat és Britney Spears előadásainak táncbetéteit.

Az ausztrál kisfiú már öt évesen sikert aratott egy Brisbane-i táncversenyen: itt találkozott először Michael Jacksonnal, akinek meghívására családjával együtt rendszeres látogatója lett a popsztár Neverland nevű kaliforniai „meseházának”, majd 1991-ben édesanyjával és nővérével végleg Los Angelesbe költöztek.

Álomország fénykorában
Álomország fénykorában (Daily Mail)

“Michael Jackson: szexuális ragadozó vagy áldozat?” bővebben

Miért ölte meg magát a 17 éves magyar szépségkirálynő?

Farkas a kertek alatt

1985-ben még “népi demokrácia”volt Magyarországon, de a vadkapitalizmus farkasai már az országon belül voltak. E kiéhezett vadak első áldozatai közé tartozott a 16 évesen szépségkirálynővé választott Molnár Csilla Andrea.

A királynői koronát 1985 október 5-én helyezték Csilla fejére. Kilenc hónap múlva a királynő halott volt.

The Show Must Go On

Magyarországon 1929-től rendeztek évente Miss Hungary választást.  A II. világháborút azonban 40 év mosolyszünet követte, mígnem 1985-ben vállalkozó szellemű pártapparátcsikok az új idők és a pénz szagát megérezve felelevenítették a szépség ünneplésének nemes hagyományát.

Azt, hogy a szervezőket immár nem tartották fogságukban a szocialista erkölcs idejétmúlt skrupulusai, az is jelezte, hogy tárt karokkal fogadták a Molnár Csillához hasonló 16 éves gyereklányok jelentkezését is.

“Miért ölte meg magát a 17 éves magyar szépségkirálynő?” bővebben

Ronaldo börtönbe mehet nemi erőszakért?

Cristiano Ronaldo 2009. június 12-én, egy Las Vegas-i diszkó VIP részlegében ismerkedett meg az akkor 25 éves Kathryn Mayorgával. A hölgy egy barátnőjével, Ronaldo pedig sógorával és unokatestvérével érkezett a buliba. A csodacsatárnak volt mit ünnepelni: ezen a nyáron került a Manchester Unitedtől a Real Madridhoz 94 millió eurós rekordösszegért.

Ronaldo és Kathryn Mayorga Las Vegasban
Ronaldo és Kathryn Mayorga Las Vegasban

“Ronaldo börtönbe mehet nemi erőszakért?” bővebben

Miért ugrott a halálba a Lánchídról az angol arisztokrata?

Nemesi származás, kokainra költött családi vagyon, orgiák Fájdalom Úrnővel, bérházasság, és az utolsó állomás: a sóhajok hídja Budapesten.

Végállomás: Budapest

A lánchídi ugrás jól szimbolizálja, milyen magasságokból milyen riasztó mélységekbe zuhant rövid élete során William Sinclair, aki 2018 szeptember elején vetette le magát a Lánchídról.

“Miért ugrott a halálba a Lánchídról az angol arisztokrata?” bővebben