Gyanúsított kihallgatása

A GYANÚSÍTOTT KIHALLGATÁSA

 

1. A Be. a gyanúsított kihallgatásáról >179. § (1) Ha a rendelkezésre álló adatok alapján meghatározott személy megalapozottan gyanúsítható bűncselekmény elkövetésével, az ügyész, illetőleg – ha az ügyész másképp nem rendelkezik – a nyomozó hatóság a gyanúsítottat a 117-118. § szerint kihallgatja. A fogva lévőgyanúsítottat huszonnégy órán belül ki kell hallgatni. E határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor a gyanúsítottat a nyomozó hatóság elé állították.

  1. A gyanúsítottal a kihallgatás elején közölni kell a gyanúsítás lényegét, az erre vonatkozó jogszabályok megjelölésével.
  2. A gyanúsítottat figyelmeztetni kell arra, hogy védőt választhat, illetőleg védő kirendelését kérheti. Ha az eljárásban védő részvétele kötelező, a gyanúsított figyelmét arra is fel kell hívni, hogy ha három napon belül nem hatalmaz meg védőt, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság rendel ki védőt. Ha a gyanúsított kijelenti, hogy nem kíván védőt megbízni, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság nyomban védőt rendel ki. <

Ahogy a törvény hivatkozásaiból is kitűnik, a gyanúsított kihallgatására irányadók a terhelt vallomására a „Bizonyítás” című VII. fejezetben megállapított rendelkezések (Be. 117-118. §).

A 6. § (2) bekezdése, valamint a 179. § értelmében is a büntetőeljárás, a nyomozás gyanúsítottként csak az ellen indítható, illetve folytatható, akit a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja terhel. A büntetőeljárás, a nyomozás megindítása és a nyomozás folytatása meghatározott személy, a gyanúsított ellen időben nem szükségszerűen esik egybe. Nyomozás ugyanis indulhat ismeretlen elkövető ellen a bűncselekmény elkövetése miatt, még mielőtt volna gyanúsított, annál is inkább, mert ahhoz elég az egyszerű gyanú, a meghatározott személy elleni eljáráshoz azonban megalapozott gyanú kell. A nyomozás megindítása és a megindítása meghatározott személy ellen feltétlenül egybeesik akkor, ha őt minden más nyomozási cselekmény előtt őrizetbe vették. Az őrizetbe vétel törvényi feltétele ugyanis „a bűncselekmény megalapozott gyanúja” [126. § (2) bek.]. Az őrizetbe vétellel pedig – mint reálaktussal – a nyomozás megindítható, különösen tettenérés esetén, de más esetekben is.

A gyanúsítottat terhelő „megalapozott gyanú” azt juttatja kifejezésre, hogy a gyanúnak bizonyító tényen vagy tényeken, illetőleg ezekből levont következtetéseken kell nyugodnia. A bizonyító tények származhatnak a tanú, a feljelentő vallomásából, bizonyítási eszközökből, az elkövető önkéntes jelentkezéséből és beismeréséből, a hatóság észleléséből vagy másból. A megalapozott gyanúnak nem kell azonban a bizonyosság erejével hatnia.

[503]

2. A gyanúsított bevonása a büntetőeljárásba – megalapozott gyanú közlése

A gyanúsítottnak a büntetőeljárásba e minőségében való bevonása formális határozat nélkül történik, ami egyben azt is jelenti, hogy az jogorvoslattal nem támadható meg. A közlés arról, hogy bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt valakit gyanúsítottként vonnak be a büntetőeljárásba történhet

  • az őrizetbe vétel alkalmával (126., 169. §),
  • a kihallgatásra történő idézésben, amelyben meg kell jelölni, hogy gyanú- sítotti minőségben idézik (67. §),
  • a kihallgatás elején, amikor is közölni kell a gyanúsítás lényegét [179. §

(2) bek.].

A gyanúsítás lényege: annak a tényállásnak a lényege, amelynek feltételezett elkövetése miatt a nyomozó hatóság vagy az ügyész valakit gyanúba fog. Az esetenként külön-külön eldöntendő, hogy a tényállás lényegéhez mi tartozik; az elkövetési magatartás, a jogtárgy, elkövetési tárgy, a sértett, a hely, az idő a lényeghez tartoznak (hacsak például az elkövetés helye éppen nem ismeretlen), más esetekben például a motívum, a célzat tartozhat a lényeghez. Annak a bűncselekménynek a törvényi tényállása, amely miatt az eljárás megindult, ad eligazítást arról, mi tekintendő a gyanúsítás lényegéhez tartozónak. Nem szükséges azonban közölni, miből merítette a nyomozó hatóság, az ügyész a gyanú megalapozását szolgáló adatokat.A nyomozás során a gyanúsítottnak felróható cselekmények köre tágulhat. Amennyiben a megalapozott gyanú terjedelme nő – más súlyosabb bűncselekményre vagy más bűncselekményre is kiterjed –, erről a gyanúsítottat tájékoztatni kell, és ki kell őt azokról hallgatni. Erre nemcsak azért van szükség, mert az eljáró hatóság a terhelt vallomásából is szerezhet információkat, hanem azért is, mert a védelem feltételeihez tartozik, hogy a terhelt tudja, mivel gyanúsítják.

A kihallgatás ideje

A nyomozó hatóság, az ügyész a gyanúsítást a terhelt kihallgatásának elején közli; a törvény azonban azt nem írja elő, hogy a nyomozás során mikor kell a terheltet kihallgatni. A törvényből kitűnik, hogy nem hallgatható ki, amíg nem terheli őt megalapozott gyanú, ám mihelyt ilyen gyanú van, kihallgatható lesz, ennek azonban nincs törvényi határideje. A nyomozó hatóság, az ügyész törvénysértés nélkül megteheti, hogy nyomozást folytat az általa megalapozottan gyanúsított ellen a kihallgatása előtt is. A 179. § (1) bekezdése a kihallgatásra jogot és kötelességet állapít meg, de határidőt csak az őrizetben, az előzetes letartóztatásban levő, tehát a fogva levő terhelt kihallgatására állapít meg: >a fogva levő gyanúsítottat huszonnégy órán belül ki kell hallgatni<.

A nyomozó hatóságnak, az ügyésznek az adatokból leszűrt véleménye, meggyőződése lesz a megalapozott gyanúról szóló kijelentésnek az alapja, de érthető, ha a gyanú közlésével már „biztosra” akarnak menni, vagyis ha a megcáfolásnak nem akarnak sok esélyt adni. Nyomozástaktikai megfontolások is közrehathatnak abban, mikor jut a nyomozó hatóság, az ügyész arra a véleményre, hogy a gyanú megalapozott, és ezután mikor célszerű közölni azt a gyanúsítottal. A gyanúsítás késedelmes közlése azonban azzal járhat, hogy a gyanúsított nem gyakorolhatja az egyébként őt megillető jogokat, például nem lehet jelen a szemlén, a szakértő meghallgatásánál, ami pedig már jogsértést eredményezhet, és panaszra adhat okot.

A büntetőeljárásba kerülés gyanúsítottként – tehát a gyanúsítottá válás – őt processzuális alannyá teszi, akinek meghatározott kötelességei és jogai vannak. Kötelességei közé tartozik a tűrési kötelesség, legfőképpen, hogy vele szemben alkalmaznak kényszerintézkedéseket: az őrizetbe vételt, motozást, házkutatást és másokat. Másfelől a gyanúsított számára megnyílik a jog a védelemre, beleértve a védő közreműködését; gyakorolhatja az indítványozás, a jelenlét jogát, a panaszjogot stb.

A gyanúsítottá válás, és ez következik az ártatlanság vélelméből is, még nem fosztja meg jogi értelemben véve a gyanúsítottat a jó hírnevétől. Lehetséges azonban, hogy a büntetőeljáráson kívüli jogszabályok, különösen munkajogi, közigazgatási jogi szabályok az érintett személyre hátrányos következményeket állapítanak meg (például a munkaviszony felfüggesztése, működési engedély, útlevél bevonása). Nem ritka az sem, és ebben a közvéleményt befolyásoló sajtónak jelentékeny szerepe szokott lenni, hogy a nyomozás megindításának hatására a gyanúsított iránti bizalom meginog, a megbecsülése csökken, elvész.

4. Tiltott kérdésfeltevés

 >Nem tehető fel a gyanúsítottnak a választ, illetőleg nem bizonyított tény állítását magában foglaló, a törvénnyel össze nem egyeztethető ígéretet tartalmazó kérdés.< [180. § (1) bek.]

A gyanúsított kihallgatására érvényesek az Alapvető rendelkezések (I. fejezet). Közülük különösen a 8. §-t szükséges itt megemlítenünk, amely szerint: >Senki sem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő vallomást tegyen és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson.< Érvényesek ezenfölül a Bizonyítás című fejezet rendelkezései, különösen a bizonyítás törvényességére (77. §), a bizonyítékok értékelésére, a bizonyítási tilalomra (78. §) vonatkozó, valamint a terhelt vallomására vonatkozó rendelkezések (117-118. §).

A 118. § szerint a terhelthez kérdések intézhetők, és módot kell adni arra, hogy a vallomását összefüggően előadja. Mindkét módszernek van létjogosultsága és jelentősége a nyomozásban is. A nyomozó hatóság a kihallgatási taktikát – amellyel esetleg a tagadó feltételezett elkövetőtől értékelhető beismerést remél elérni – a megtervezett kérdések feltevésével tudja érvényesíteni. A vallomás összefüggő elmondása pedig a védekezés előterjesztésének eszközeként alkalmazható, de az nemcsak a védelem érdekeit szolgálhatja, hanem a nyomozó hatóságot is új, az általa feltett kérdések által fel nem tárható adatok ismeretéhez juttathatja.

5. A poligráf A poligráfról (igazmondás-hazugság gépi, műszeres vizsgálatáról) a törvény két szabályt tartalmaz: >A gyanúsított beleegyezése nélkül a vallomásapoligráf alkalmazásával nem vizsgálható.< [180. § (2) bek.]; >Szaktanácsadóigénybevétele kötelező, ha a terhelt vallomását a nyomozásban poligráf alkalmazásával vizsgálják.< [182. § (2) bek.]

Ha ezután a poligráffal végzett vizsgálatot a büntető eljárásjog rendszerében el akarjuk helyezni, kénytelenek vagyunk néhány negatív kijelentéssel kezdeni:

  • nem bizonyítási eszköz, illetőleg eljárás (a törvény ezek között a poligráfot nem sorolja fel);
  • nem származik belőle bizonyíték (bizonyíték csak bizonyítási eszközből vagy eljárásból származik);
  • nem kihallgatás (nem a kihallgatásra megállapított szabályok szerint folyik);
  • nem szakértői vizsgálat, és a terhelt nem köteles magát annak alá vetni;
  • tárgyaláson nem alkalmazható.

A negatív kijelentések ellenére a poligráf alkalmazása a nyomozás során fontos, néha a nyomozás kimenetelét eldöntő szerepet tölthet be. Olyan adatokat szolgáltathat, amelyekből kiindulva a nyomozó hatóság bizonyítási cselekményeket végezve bizonyítékokhoz juthat: például megismétli a szabályszerű kihallgatást, már jobb kérdezési pozícióban; a bűntársak, a tárgyi bizonyítási eszközök felkutatásához támpontokat nyerhet.

A poligráfos vizsgálat a nyomozó hatóság által alkalmazott olyan kriminalisztikai módszer, amely a nyomozás feladatának teljesítését segíti: a bűncselekmény, az elkövető személyének a felderítését, a bizonyítási eszközök felkutatását; a törvényben meghatározott adatszerzés szabályai a poligráfra ráillenek. Alkalmazásának leginkább a nyomozás kezdetén van létjogosultsága.

A poligráf alkalmazása a bizonyítási eljárásban többnyire korai cselekmény, és nem a gyanúsítotti vallomás értékelésének a helyettesítésére való, hanem arra, hogy elvezessen a bizonyítási eszközökhöz, és az ezekből nyert bizonyítékokat értékelje az ügyész, illetőleg a bíróság. Ennyiben rokonítható a 106. §-ban leírt szakértői vizsgálattal (amelyhez azonban tűrési kötelesség tartozik), vagy az ujjnyom felvételével, vagy akár a nyomozó kutya alkalmazásával.

A gyanúsítotti kihallgatás szabályai

A gyanúsítottakat a nyomozás során az ügyész vagy a nyomozó hatóság tagja hallgatja ki; az általuk történt kihallgatáson a védő jelen lehet [184. § (2) bek.], a törvény azonban nem írja elő a védő kötelező jelenlétét arra az esetre sem, amikor egyébként a védelem kötelező. Előfordulhat ugyanis, hogy ennek technikai vagy más akadálya van, például a kirendelt védő nem érhető el, a nyomozó hatóság taktikai okokból nem tudja bevárni a védő megérkezését. A gyanúsítottnak azonban jogában áll a vallomástételt. A fogva levő gyanúsítottnak azonban jogában áll a vallomástétel előtt a védőjével értekezni [184. § (3) bek.].

A gyanúsított kihallgatása a nyomozás során többször is és folyamatosan is lehetséges, huzamos időn át tarthat, amennyiben ezt az ügy jellege indokolttá teszi. A nyomozó hatóságnak azonban figyelemmel kell lenni a Be. rendelkezéseire a bizonyítás törvényességéről: tiszteletben kell tartani az emberi méltóságot, a személyiségi jogokat, és tartózkodni a meg nem engedett módszerektől (7778. §).

A gyanúsított kihallgatásának helye rendszerint a kihallgatást végző (nyomozó hatóság, ügyész, nyomozási bíró) hivatali helyisége. Külön törvényi rendelkezés szól a helyszíni kihallgatásról (120. §). Ennek célja, hogy a terhelt a helyszínen rekonstruálja (lejátssza) a bűncselekmény elkövetését, ami lehetővé teszi a vallomás hitelességének az ellenőrzését is.

A gyanúsított kihallgatásáról jegyzőkönyv készül a 166-167. §-ban foglalt szabályok szerint.

Gyanúsított kihallgatása
Gyanúsított kihallgatása

(Forrás: Király Tibor: Büntetőeljárási jog)