A “soroksári futónő” gyilkosa: 5 évvel ezelőtt kellett volna megfogni?

A rendőrség a napokban “elfogta” R. Szilvesztert, aki a gyanú szerint 2013. szeptember 25-én bestiális módon meggyilkolta a sajtó által “soroksári futónő”-ként ismertté tett Gyurik Krisztinát.

Mint megtudhattuk, a gyanúsított 2013 óta börtönben ül; néhány héttel a gyilkosság elkövetése után kezdte meg a hírek szerint rablásért kapott hét éves büntetésének letöltését.

Óhatatlanul is felvetődik a kérdés: az R. Szilveszter “rabosításakor” levett DNS-minta miért nem találkozott a soroksári gyilkosság helyszínén talált DNS-sel – legalább 4-5 évvel ezelőtt?

Törvénytől sújtva

A hivatalos sajtótájékoztatón e kérdésre nem kaptunk választ, és nehezen értelmezhető az a “félhivatalos” magyarázat sem, mely szerint az elkövető börtönbe kerülésekor egyáltalán nem volt kötelező DNS-mintát venni tőle.

A bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény ugyanis 2009 óta kötelezően előírja, hogy akit jogerősen háromévi vagy azt meghaladó tartamú, végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítéltek, annak DNS-profilját nyilvántartásba kell venni.

A törvény továbbá arra is kötelezi a befogadó büntetés-végrehajtási intézetet, hogy az elítélt  DNS-profiljának meghatározására alkalmas szájnyálkahártya-törletet haladéktalanul küldje meg a szakértői nyilvántartó szervnek.

Amennyiben tehát R. Szilveszter 2013 óta csakugyan jogerős, három évnél hosszabb büntetését tölti, akkor DNS-e alapján már rég azonosítani kellett volna őt a soroksári gyilkosság gyanúsítottjaként.

 

Sír a telefon…

Nemcsak a DNS-minta, hanem a gyanúsítottól lefoglalt telefon is a gyanúsított 5 évvel ezelőtti lebukásához vezethetett volna. Az R. Szilvesztertől lefoglalt tárgyak között ugyanis a hírek szerint ott volt Gyurik Krisztina mobiltelefonja is, ez azonban érintetlenül pihent az elmúlt 5 év során az elítélt letéti holmijai között.

Bonyolult feladat lett volna az R. Szilvesztenél talált telefont a gyilkosság áldozatához kötni? Egyáltalán nem.

A rendőrség ugyanis a gyilkosságot követően minden bizonnyal tárgykörözést adott ki Gyurik Krisztina eltűnt mobiltelefonjára.  Amennyiben az R. Szilveszter elfogásakor nála talált telefonok ellenőrzésre kerültek (volna) a körözési rendszerben, akkor az is azonnal nyilvánvalóvá vált volna, hogy Gyurik Krisztina telefonját találták meg. A gyilkossági ügy gyors megoldásával az R. Szilvesztert 2013-ban elfogó vidéki rendőrök jelentős sikerrel büszkélkedhettek volna; nem egy egyszerű tolvajt, hanem aljas gyilkosság gyanúsítottját fogták el!

Sajnos, nem így történt…

(Újabb keletű – a gyanúsított védőjétől származó – információk szerint még kínosabb a helyzet, ugyanis nem a  vidéki rendőrök, hanem a budapesti elitnyomozók részéről történt a malőr: ők felejtettek el körözést kiadni Gyurik Krisztina telefonjára, noha  az áldozat férje a nyomozás elején átadta a készülék adatait a rendőröknek.)

Ünneprontás?

Miért érdemes firtatni a fenti kérdéseket, ahelyett, hogy örülnénk a – némiképp megkésett – eredménynek?

Azért, mert ha 2013-ban vagy legalább 2014-ben elkövetőként azonosítják R. Szilvesztert  akkor elkerülhető lett volna több, mint 300 000 személy “ellenőrzése”, több, mint 300 millió adóforint elköltése, valamint az a lelki tortúra, amin rendőrség által sokáig első számú “person of interest”-ként favorizált gyászoló férjnek keresztül kellett mennie.

300 000

Az viszont csakugyan a rendőrség emberfeletti teljesítményét dícséri, hogy saját – minden szerénytelenséget nélkülöző – állításuk szerint 300 000 személyt ellenőriztek a gyilkos azonosítása érdekében.

A rendőrségi tájékoztatás arra sajnos nem tért ki, hogy a 300 000 ellenőrzött személy között ott volt-e R. Szilveszter, aki gyermekkorában a bűntett helyszínének közelében levő Vízisport utcában élt, később hajléktalanként bűnöző életmódot folytatott, és a gyilkosság előtti napokban a térségben tartózkodott. 

Dr. Györei Péter büntető ügyvéd

Ajánlott írásaim:

A kutya, aki törvényt írt

VV Fanni halála és a Durst-védelem

Házkutatás bírói engedély nélkül? Magyarországon ezt is lehet!

VV Fanni: Megér az igazság 300 milliót?

Marian Cozma családját cserbenhagyták

Hogyan üldözzük a drogmaffiát?

Autós rodeo Fiat Puntóval: Így győzött az igazság a Rezesova ügyben

20181217 Dr. Györei Péter ügyvéd, szakjogász.

 

Gyurik Krisztina (Blikk)
Gyurik Krisztina (Blikk)