Házkutatás bírói engedély nélkül? Magyarországon ezt is lehet!

Míg Európa és Ázsia boldogabb országaiban csak a pártatlan bíróság engedélye alapján kutakodhatnak magánlakásokban a hatóságok, addig Magyarországon a jelentős munkateher és a vezetői elvárások súlya alatt görnyedező rendőrségi káderek rendelik el a házkutatásokat.

Miért gond ez? Például azért, mert ha előzetesen független bíróság elé kellett volna tárni a – mint kiderült, nem létező – bizonyítékokat,  valószínűleg nem került volna sor a Nemzeti Nyomozó Iroda hírhedt házkutatására az Ökotárs Alapítvány székhelyén és munkatársai lakásában.

A házkutatás törvénysértő voltát bíróság mondta ki – utólag.  (A későbbiekben aztán csendben megszüntették az egész – fanfárharsogás közepette indított – nyomozást.)

Amikor a cél szentesíti az eszközt
Amikor a cél szentesíti az eszközt

A bírói közreműködés célja persze nem a rendőrségi hozzáértés látszatának megőrzése, hanem az, hogy egyéni szabadságjogaink és magánszféránk  első és egyben legvégső védőbástyáján független és pártatlan bíróság álljon őrt, amely megóv a hatósági visszaélésektől.

Hogyan kell ezt csinálni?

Az Egyesült Államok Alkotmányának Negyedik Kiegészítése annak előírásával védi meg a polgárokat a hatósági visszaéléstől, hogy házkutatás csak hamis tanúzás terhe alatt tett rendőri nyilatkozat alapján engedélyezhető.

Azt pedig, hogy hogy ezen házkutatási engedély csak bírótól származhat, az alkotmányértelmező precedensjog tette egyértelművé. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a rendőrség polgárokkal szembeni eljárásába szükséges beiktatni egy semleges és független hatóságot (Camara v. Municipal Court, 1967), és az előzetes bírói engedély hiánya a házkutatást eleve jogsértővé teszi. (Arizona v. Gant, 2009)

A Legfelsőbb Bíróság azt sem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy a Negyedik Kiegészítés elsődleges célja az, hogy a hatóságok önkényes eljárásával szemben védje meg az állampolgárokat.

Egyébként e tiszteletre méltó jogintézmény kialakulásnak is az egyéni (anyagi) érdek volt a mozgatója; az amerikai polgárok dühödten tiltakoztak az ellen, hogy a brit korona adóhivatalnokai törvényben kapott általános jellegű felhatalmazás alapján szabadon kutakodhattak otthonaikban, hogy el nem vámolt csempészárut találjanak.

Meanwhile, back at the Ranch

Ha valahol, akkor Magyarországon igazán indokolt lenne annak hangsúlyozása, hogy az alapjogok elsődleges funkciója, hogy az állam túlhatalmával szemben védje meg az egyént. Az angol gyarmati uralom sokkja örökre beleplántálta az Egyesült Államok szabadságszerető népébe a mindenkori kormányzattal szembeni mélységes bizalmatlanságot. Sajátos módon, az állampolgárok szabadságjogainak sok évtizedes megnyomorítása ellenére, a rendszerváltás utáni Magyarországon nem alakult ki – legalábbis az  alkotmányjog által szentesítetten és támogatottan – ez a fajta dacos citoyen hozzáállás.

A magyar Alaptörvény nem elsősorban az önkényes hatósági kutatással szemben nyújt védelmet; a VI. cikk, (1) bekezdése általánosságban deklarálja, hogy, hogy „(m)indenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák”.

Még a német jogalkotás máskor oly markánsan érvényesülő gravitációs húzóereje sem csábította ez esetben az Alaptörvény szerzőit a német Grundgesetz követésére, amely 13. cikkének (2) bekezdésében előírja, hogy – szükséghelyzet kivételével – házkutatás csak bíró engedélyével hajtható végre.

Míg az Egyesült Államokban az alkotmányos garanciát bírói döntések formájában hatékonyan „aprópénzre váltották”, Magyarországon ez idáig nem született olyan alkotmánybírósági értelmezés, vagy jogszabályban testet öltő törvényhozói döntés amely kimondta volna, hogy  az otthon „tiszteletben tartása” azt is jelenti, hogy azt a rendőrség csak bírói engedéllyel kutathatja át.

Noha Horthy Miklós idejében még kellett bírói engedély a házkutatáshoz Magyarországon, ma – csakúgy, mint a szocialista időkben – viszonylag alacsony szintű, jelentős munkateher alatt görnyedező rendőrségi középvezetők dönthetnek arról, hogy „lekutatásra” kerüljön-e egy magánlakás. Ez a szabályozás már-már időutazásra emlékeztetően outré, és egyben szimbóluma is annak a zárványnak, amit a nehézkesen fejlődő hazai büntető eljárási rendszer a fejlettebb jogi szisztémák között képez.

Horthy alatt még kellett bírói engedély a házkutatáshoz Magyarországon is
Horthy alatt még kellett bírói engedély a házkutatáshoz Magyarországon is

Ma már az – egykor szolgaian követett – orosz jog is szigorúan előírja – az Orosz Föderáció Büntető Kódexe 29. cikkében -, hogy egyedül a bíróságnak áll hatalmában magánlakás átkutatásának elrendelése.

E területen példaként kell tekintenünk Romániára is. A veretes Codul de procedură penală al României szintén nem ad szabad kezet a rendőröknek, sőt 158. cikkében előírja, hogy a kutatási engedélyt az ügyészségnek kell kérelmeznie a bíróságtól, amely azt is megszabja, hogy a kapott engedély mely időpontig használható fel.

Far and Away

De ne mérjük magunkat mindig a legnagyobbakhoz! Lássuk, mi a helyzet például Albániában vagy Zimbabwében. Elrendelheti-e – magyar kollégájához hasonlóan – egy tiranai vagy hararei kerületi kapitányság osztályvezetője egy magánlakás átkutatását?

Természetesen nem.

Zimbabwe, Magyarországhoz hasonlóan, évtizedeken át gyarmati sorban sínylődött, míg azonban a magyar jogalkotók a brutalista szovjet jog ragacsos etatizmusát, addig a zimbabwei jogászok a brit common law intézményeit és kifinomult gondolkodását örökölték meg.

A némileg ingatag lábakon álló demokrácia ellenére (autoriter vezető, Prügelknabe ellenzék, gleichschaltolt sajtó), a zimbabwei „büntetőeljárásról és a bizonyítékokról” szóló 2016-os törvény (Criminal Procedure and Evidence Act) karakán módon előírja, hogy bármely bizonyíték csak bíró engedélye alapján foglalható le, és csak abban az esetben, ha ezen engedély valamely rendőr eskü alatt tett nyilatkozatán alapszik. (A törvény arról is rendelkezik, hogy hamis rendőri nyilatkozat esetén a kutatást elszenvedő kártérítésre jogosult.)

A tisztességes eljárás jogállami követelményei előtt a zordon szkipetárok is fejet hajtottak. Az Albán Köztársaság büntetőeljárási törvényének (Kodi i Procedures Penale) 202. cikke írja elő, hogy házkutatásra még a sasok földjén is csak bíróság által kibocsátott engedély alapján kerülhet sor.

Nem vagyunk egyedül

Megnyugtató azonban, hogy akadnak olyan országok, ahol a hazai büntetőeljárás megalkotói rokon lelkekre lelhetnek. Ilyen például Mongólia, vagy a világhírű újságíró, Borat Szagdijev szülőhazája, Kazahsztán; a bíróságoknak ezen államokban sem kell a házkutatások előzetes kontrolljával bíbelődniük.

Borat like Hungary!
Borat like Hungary!

Üröm az örömben, hogy még ezen rokon népek sem dobják olyan önfeledten a lovak közé a gyeplőt, mint a magyarok: addig nem kutakodhatnak kedvükre a helyi rendőrök a végtelen kazah sztyeppe pásztorainak házikóiban, és nem dúlhatják fel a mongol jurta meghitt légkörét, amíg nincs a kezükben az ügyészség engedélye.

(Az előírások a mongol büntetőeljárási törvény , „A magánlakás sérthetetlensége” című 11. cikkében, illetve a kazah büntetőeljárási törvény  254. cikkében találhatóak)

Más gond nincs?

Hogyne volna! Míg az amerikai rendőrök csak letartóztatással korlátozhatják a polgárok szabadságát, a magyar rendőrségi eljárás még mindig alattvalói sorsra kárhoztatja az “ügyfeleket”..

Nemrégiben egy erdélyi ügyfelemet – életveszélyes fenyegetés sértettje – azért idézte be Romániából egy budapesti kerületi nyomozó, hogy megkérdezze, „történt-e valami”, azóta, hogy majd egy éve feljelentést tett. A nyomozó közölte, hogy a nemleges válasz jegyzőkönyvbe vételére – és a sértett Bukarest-Budapest retúr utazására – azért volt szüksége, hogy erre hivatkozva meg tudja szüntetni az eljárást. (A „nyomozás” során egyébként szinte semmiféle nyomozati cselekményre nem került sor, hacsak nem tartjuk annak, hogy megpróbálták elpasszolni a munkát a német rendőröknek, arra hivatkozva, hogy a sértett éppen Németországban autózott, mikor az elkövető telefonon fenyegette, és lakása ajtaját próbálta betörni)

Egy másik ügyfelemet szembesítés céljából németországi munkahelyéről idézték haza Szentendrére. A szembesítésen a másik – helyben lakó fél –  fél nem jelent meg. Az eljáró nyomozónak eszébe sem jutott, hogy előállíttassa a mulasztó felet,  ehelyett nyugodtan közölte, hogy majd küld egy újabb idézést .

A fejlett jogi kultúrával rendelkező Egyesült Államokban a bűnügyi nyomozók nem „idézhetnek”- azaz nem kötelezhetnek senkit arra, hogy bemenjen a rendőrségre és ott hamis tanúzás terhe alatt tegyen vallomást. A nyomozóknak csupán arra van hatásköre, hogy felkeressék a tanút és felvilágosítást kérjenek tőle, amit aztán leírnak egy jelentésben.

Az amerikai rendőrök max költőket idézhetnek
Az amerikai rendőrök legfeljebb költőket idézhetnek

Magyarországon a rendőrség már a nyomozati szakban kötelezi a résztvevőket olyan eljárási cselekményekre, amelyek alapvető szabadságjogaikat jelentősen megterhelik, és amely cselekményekre az Egyesült Államokban főszabályként  csak a bíróság előtt kerülhet sor. Ilyen eljárási cselekmények: büntetés terhe alatti (sub poena) megjelenési kötelezettség tanúként a rendőrségen, “eskü” (hamis tanúzás terhe) alatti rendőrségi tanúvallomás kötelezettsége ,, szembesítés, “vád” közlése a rendőrség által és quasi vádlotti kihallgatás a rendőrség által.

A magyar büntetőeljárás tehát azért hosszadalmas, mert a bizonyítási cselekményeket – melyek értelemmel és létjogosultsággal csak a mérlegelő bíróság színe előtt bírhatnának – „kicsiben” a rendőrségen is “lejátsszák”, hogy aztán azok a bírói szakban újra megismétlésre kerüljenek, immár a bizonyítás elengedhetetlenül szükséges résztvevője, a bíró előtt.

Miként a történelem, a honi a bizonyítási eljárás is ismétli önmagát: először (rendőrségi) komédiaként, majd (bírósági) tragédiaként.

Nem kérdéses, hogy a büntetőeljárás polgári szabadságjogokat megterhelő rendőri/ügyészi dominanciája a szovjet típusú jog utóhatása. A kérdés inkább az, hogy miért maradt a hazai büntető jogalkotás a mai napi adós a polgárok nagykorúsításával, miért maradtak az állam polgárai kiszolgáltatva az alacsony jogi kultúrájú rendőrség szeszélyeinek, és miért inkorporálja ma is a rendőri eljárás a büntetőeljárás “lokálisan” bírósági privilégiumát, a bizonyítást?

Nehéz magyarázatot találni arra az inerciára, amely  – az eljárást lassító és szabadságjogokat erodáló – duplikált bizonyítás megszüntetését célzó hazai büntetőeljárási reformkísérleteket jellemzi. E kérdésre talán egyfajta jogszociológiai vizsgálat adhatna választ, amely azt kutatná, hogy miként viszonyul  az ügyészi és bírói kar azon változásokhoz, melyek célja, hogy a bizonyítás terhei lekerüljenek a rendőrség válláról, – hogy az végre sajátos, bűnüldöző feladatkörét láthassa el – és e terhek teljes súlyukkal az őket megillető ügyészi és bírói vállakra kerüljenek.

Dr Györei Péter büntető ügyvéd

Ajánlott írásaim:

VV Fanni halála és a Durst-védelem

VV Fanni: Megér az igazság 300 milliót?

Miért ölte meg magát a 17 éves magyar szépségkirálynő?

Marian Cozma családját cserbenhagyták

Drogsziget Budapesten

Autós rodeo Fiat Puntóval: Így győzött az igazság a Rezesova ügyben

Miért ugrott a halálba a Lánchídról az angol arisztokrata?

Korrupt rendőrök a maffia zsoldjában

Hogyan üldözzük a drogmaffiát?

Taktikai hiba a VV Fanni nyomozásban?

VV Fanni esete – ha nincs holttest, nincs bűncselekmény?

Igazságos volt-e a Viszkis Rabló büntetése?

Ronaldo börtönbe mehet nemi erőszakért?

Michael Jackson: Szexuális ragadozó vagy áldozat?

 

I am the Law
I am the Law