Marian Cozma családját cserbenhagyták

Marian Cozma egyik gyilkosát a napokban csendben kiengedték a fogházból, az áldozat családja azonban a mai napig nem látott egy fillért sem abból az összesen 226 millió forintos kártérítésből, amit  különféle bíróságok ítéltek meg a halálra késelt sportoló hozzátartozóinak.

Marian Cozma édesapja kétségbeesésében már azzal is fenyegetőzött, hogy felgyújtja magát a magyar konzulátus előtt  a család ügyvédje pedig azon kesereg, hogy hiába írja a végrehajtási kérelmeket, a hatóságok még a bűnügyi költséget sem tudták behajtani az elkövetőkön.

A bíróságok és a magyar állam egyéb hatóságai pedig sajnálkozva tárják szét a kezüket: a sokmilliós kártérítéseket kiszabtuk, azon nem tudunk segíteni, hogy a gyilkosok nem rendelkeznek megfelelő vagyonnal.

Ugyan mi haszna van az ilyen nagyvonalú ítéleteknek, ha már azok kiszabáskor tudni vagy sejteni lehet, hogy az áldozat sohasem fog megfelelő elégtételt kapni? Mivel lehetne rászorítani az államot, hogy ne csak a hangzatos szólamok szintjén álljon az áldozatok mellé, hanem garantálja káruk megtérülését?

Miért mindig az áldozat fizet?

Nem tudom, hogy az emberölés miatti 2010-es nyomozás során eszébe jutott-e valakinek, hogy szükséges lenne az elkövetők vagyonát zár alá venni egy későbbi kártérítési igény biztosítékául. De még ha így is volt, élek a gyanúperrel, hogy Raffael Sándor és társai már akkor is fel voltak készülve ilyesféle nemkívánatos eseményekre, és semmiféle érték nem volt a nevükön.

Noha folyamatosan hangoztatott hivatalos szlogen az áldozatok védelme és kárpótlása, a hatóságok a gyakorlatban képtelenek a bűnözőket rákényszeríteni arra, hogy áldozatuk kárát megfelelő módon megtérítsék.

Az elmúlt évtizedek tapasztalatai arra szoktattak bennünket, hogy ha lopás, csalás, rablás áldozatául esünk, ne nagyon reménykedjünk abban, hogy a rendőrség képes lesz elvett javainkat számunkra visszaszerezni. E téren ritkán kell csalódnunk.

Egy jámbor javaslat

Ha az áldozatok jogvédelmének intézménye ennyire nem működik, akkor azon javítani kellene: a törvényhozókon lenne a sor, hogy végre megpróbálják hathatósan orvosolni ezt az áldatlan állapotot.

Kezdetnek hadd javasoljak egy megoldást a Cozma-féle emberölésekkel kapcsolatos kártérítésre. Mivel az emberi élet a legfőbb érték, az állam különös felelősséggel tartozik azért, hogy polgárait megvédje. Ha pedig nem tudja ezt a védelmet biztosítani, akkor a kártérítés felelősségében – mintegy kezesként – osztoznia kellene az elkövetőkkel.

Ha tehát a bűnöző fizetésképtelen, akkor indokolt, hogy az állam fizesse meg a hozzátartozók részére a megítélt kártérítést, hiszen az államnak – legalábbis erkölcsi – felelőssége áll fenn nemcsak amiatt, hogy egy polgára életét vesztette, hanem azért is, hogy a bíróság által megítélt kártérítéshez nem juthat hozzá az elhunyt családja.

A későbbiekben aztán – egye meg, amit főzött alapon – bajlódjon csak az állam azzal, hogy behajtsa az elkövetőn a tartozást, ne pedig a sokat szenvedett családot kényszerítse arra, hogy fogyatkozó erőforrásait szélmalomharcra fordítsa.

E megoldásnak kettős lenne a haszna: egyrész az állam a „saját bőrén” tapasztalná meg az út szélén hagyott sértettek sorsát, másrészt (talán) rákényszerülne a hatékonyabb jogalkalmazásra.

Dr. Györei Péter büntető ügyvéd
Dr. Györei Péter büntető ügyvéd

Dr Györei Péter ügyvéd

Marian Cozma